Header Ads

Gombás zöldbabpörkölt füstölt libamellel

Az idei év utolsó többféle babból álló zöldbab kínálatát és utolsó erdei gomba kínálatát használtuk ehhez az egyszerű, mégis igazán különleges ételhez.

A füstölt libamell remek kiegészítője a csapat húsevői számára.

A libamell készítése az után kezdődhet, mikor a gombás zöldbabot felengedem, felforr, majd levet tudok levenni róla.

Erre azért van szükség, hogy a libamell teljesen átvegye az étel ízeit, mintha együtt készültek volna. Sőt még a hagymából is félreteszek hozzá néhány szeletet.

Gombás zöldbabpörkölt

Hozzávalók:
  • 1 kg tuskógomba és rókagomba vegyesen,
  • 4 kg vegyes zöldbab (vajbab, juliskabab, ceruzabab) kb 3 cm darabokra vágva,
  • 0,5 kg bulgur (barnarizzsel, hajdinával, vagy tönköllyel helyettesíthető),
  • 3 nagy fej hagyma (kb. 75 dkg együtt) vékonyra szeletelve,
  • 3 fej fokhagyma csíkokra vágva,
  • 7 evőkanál só: 3 evőkanál natúr és 4 evőkanál füstölt adalékmentes parajdi bányasó,
  • 5 evőkanál őrölt pirospaprika,
  • frissen őrölt zöldbors, babér és fekete hagymamag keverék ízlés szerint (én kb. felesben tettem a borsot és a hagymamagot, 5 levél babérral kiegészítve, 1 evőkanálnyit tettem bele),
  • 1 evőkanál szumák,
  • 1 evőkanál őrölt kömény,
  • kb. 1 dl sütő-főző olívaolaj (hűvös időben és télen mindig több olajat használok, mert fűteni kell a szervezetet),
  • víz szükség szerint - a gabonafélék bármelyike miatt 1 liter vízzel több kell.

Tuskógomba, forrás: Indafotó
Elkészítése:

A gombát feltettem a natúr sóval (ha csak natúr sót használok, ilyenkor az összeset bele szoktam keverni), a hagymával és a fokhagymával dinsztelődni.

Mikor már jócskán levet eresztett hozzákevertem a zöldbabot. Rendszeres keverés közben hagytam kb. 15 percig párolódni.

Ekkor félrehúztam a tűzről, hozzákevertem a fűszereket és a füstölt sót, majd felöntöttem annyi előre forrósított vízzel, hogy ellepje, plusz egy liter a fél kiló gabonához és még 2-3 deci a libamellhez. Amikor felforrt kivettem a léből a libamellhez, majd hozzákevertem a gabonát és lezártam a kuktát. Közepes lángon főtt 20 percig.

Libamell kiegészítés


Hozzávalók:
  • Annyi vékony libamell szelet, amennyi a csapat húsevő tagjainak kell. Én egy fél mellet szeleteltem fel.
  • 1 kis fej hagymányi hagymakarika,
  • 2-3 dl lé a zöldbabpörköltről,
  • 1 kanálnyi libazsír.

Elkészítése:

A libamell szeleteket csíkokra vágtam, hogy együtt készülhessen el a zöldbabpörkölttel. A csíkokat a hagymakarikákkal libazsíron megfuttattam, majd felengedtem a pörkölt levével. Kb. 20 perc alatt lefedve puhára főztem.

Tálaláskor külön tányéron kínáltam a zöldbabpörkölt mellé.

Ha a családnak, vendégkörnek csak húsevő tagjai vannak

A libamellet vékony csíkok helyett kockára vágjuk, a gombával egy időben kerüljön az ételbe.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.